Hát igen. Varázslatos. Nekem egy hét volt, szervezett, de csak hárman voltunk a csapatban, kaptunk egy mikrobuszt, egy fraciául beszélő sofőrre, de franciául egyikünk sem tudott, de ragyogóan boldogultunk. Marrakesh engem elbűvölt. Este elmentünk ketten egy hintós városnézésre, felültem a kocsis mellé a bakra, és felvettem az egész egy órás klaty-klaty paták által aláfestett utat. Nagyon jó újranézni. Mikor viszaértünk, bementünk a Lefejezettek Terére, ahol ezren sütöttek, főztek, de a hülye kocsis nem engedett leszállni bennünket, tehát csak néztünk. Bahia-palota. Gyönyörű.
Ourika völgy, kötelező helyi idegenvezetővel, kötelező megállókkal. Itt láttam a világ „legszuperebb” folyóvizes mosogatóját. A konyha sarkában behoztak az Ourikából egy erecskét, a sarok másik felén visszaengedték. Ebből vettek vizet is, ebben mosogattak is.
Fez, a souk. Igen a köt. helyi idegenvezető. Ne együnk a soukban, mert nem biztonságos. Elvitt bennünket délben valami Nyuszi barátai és üzletfelei érdekeltségébe tartozó vendéglőbe, jó, bárányfasírt olajban sütve, hozzá olajban sült krumpli. Kijöttünk, mondtuk, az egy dolog, hogy semmi extra, de még drága is volt, a pasas bement, és visszhozta a fele pénzt. Másnap, anyátok felkiáltással, mi bajom lehet, itt sül frissen a parázson, beálltam a soukban a sorba az egyik etetőnél, és azon kívül, hogy jót ettem, a teve és számár hajcsárok meg is tapsoltak, hogy az ő kajájukat eszem. Visszamennék.
Preikestolen és Kjeragbolten egy nap?
Senki se ajánlja! Egy extrém kihívás részeként, versenytempóban talán, de senki más ne tervezzen így!
A két túra külön-külön 3-4 óra, de inkább 4-5. A két helyszín között 2 óra autóút, vagy egy igen ritkán járó hosszú komp.
Ráadásul, minek rohanni? Ez nem arról szól.
Én egy 11 napos úton voltam. Repültünk Osloba oda és haza és autót bérelve tettünk meg egy jó nagy túrát, tehát nekünk több időnk volt. Természetesen úgy jöttünk haza, hogy URISTN ide vissza kéne még menni, mert mennyi mindent meg lehetne még nézni. Apropó, lottózni kéne. :)
Ezért nem kötözködni akarok, de a bejegyzésed címével erősen vitatkoznék. Ha mindenáron a "kötelező" látnivalókat akarja megnézni valaki, akkor nem azokat a helyeket ajánlanám, amiket te. De minden annyira gyönyörűséges és az egész ország annyira fantasztikus, hogy ez tényleg szőrszálhasogatás.
Szóval inkább a fjordok közelében autóznék, ott több mindenbe "botlik" az ember és kisebb kitérőkkel több mindent meg lehet nézni.
Geiranger, Trollstigen például. És ami a legfantasztikusabb nap volt, az a Leardal és Aurland közti szakasz, ott van a Stegastein kilátó pl. Leardal egy kis falu, de én konkrétan elájultam, azt szeretném, hogy ha meghalok, ott szórják szét a hamvaimat, annak valami leírhatatlan atmoszférája van.
Bergenre mi egy napot szántunk, ott nem ájultam el annyira, bőven elég egy nap rá, hacsak nem akar valaki múzeumokba is menni vagy túrázni.
Szóval millió helyre el lehet menni, tényleg nehéz ajánlani bármit is, mert minden csodálatos.
@Sequoyah: Persze, a Tieid is jó meglátások! Igazából ezt bárki, bárhogy bővítheti, bármelyik állomáson lehet 2-3-at is aludni, sőt a legjobb ha valakinek 15-nél több napja van erre a csodás körre.
Mi is bejartuk a fenti helyeket, es valoban nagyon jo ez az itiner, ha valaki pontrol pontra koveti akkor nem jar rosszul:)
Csak par aprobb hozzafuznivalo:
- San Franciscora en mindenkepp tobb napot szannek, ez az egyik legjobb Amerikai varos, egyedi hangulattal, es rengeteg latvanyossaggal. LA-nel mindenkepp tobb ido jar neki.
- Grand Canyon ne csak "belefer"-jen, ez egy fo latvanyossaga a turanak. Bar ti masnap bepotoltatok, de ez nem opcionalis, hanem kotelezo elem:)
- Apro attervezessel az utolso ket nap sem kell hogy csak az autozasrol szoljon. Egyik-masik nemzeti park letudhato itt, vagy 66-os uton egy szakasz.
Ez egy egészen korrekt lista. A Nagy-Fátrában a főgerinc mellett még nagyon szép az Ostra-Tlsta kör, ezek alacsonyabbak, de az Ostra talán a hegység legszebb hegye.
Az Utazóbázis célja, hogy összehozza a magyar utazókat és egy honlapon gyűjtsön össze minden hasznos információt, beszámolót. Ez a honlap a három Facebook csoportunkat fogja össze.
2018.11.23. 15:22:08
Bejegyzés: 10+1 iszonyatosan menő magyar Instagram profil, amit kövess, ha szeretsz utazni!
m.t. 2018.11.23. 15:18:48
Mit nem tartasz kidobott penznek?
Bejegyzés: 10+1 iszonyatosan menő magyar Instagram profil, amit kövess, ha szeretsz utazni!
2018.11.22. 16:16:53
Bejegyzés: 10+1 iszonyatosan menő magyar Instagram profil, amit kövess, ha szeretsz utazni!
mirkofiam 2018.10.14. 09:37:20
Bejegyzés: Untam a banánt, úgyhogy világgá mentem
Publikus Team · https://utazaseuropaba.hu 2018.10.13. 21:34:36
utazaseuropaba.hu
Bejegyzés: Untam a banánt, úgyhogy világgá mentem
mirkofiam 2018.10.13. 19:27:35
Bejegyzés: Untam a banánt, úgyhogy világgá mentem
Sándor Vasas 2018.10.13. 16:07:18
Bejegyzés: Untam a banánt, úgyhogy világgá mentem
élhetetlen 2018.09.29. 14:04:11
Ourika völgy, kötelező helyi idegenvezetővel, kötelező megállókkal. Itt láttam a világ „legszuperebb” folyóvizes mosogatóját. A konyha sarkában behoztak az Ourikából egy erecskét, a sarok másik felén visszaengedték. Ebből vettek vizet is, ebben mosogattak is.
Fez, a souk. Igen a köt. helyi idegenvezető. Ne együnk a soukban, mert nem biztonságos. Elvitt bennünket délben valami Nyuszi barátai és üzletfelei érdekeltségébe tartozó vendéglőbe, jó, bárányfasírt olajban sütve, hozzá olajban sült krumpli. Kijöttünk, mondtuk, az egy dolog, hogy semmi extra, de még drága is volt, a pasas bement, és visszhozta a fele pénzt. Másnap, anyátok felkiáltással, mi bajom lehet, itt sül frissen a parázson, beálltam a soukban a sorba az egyik etetőnél, és azon kívül, hogy jót ettem, a teve és számár hajcsárok meg is tapsoltak, hogy az ő kajájukat eszem. Visszamennék.
Bejegyzés: Így autózz Marokkóban!
gigabursch 2018.09.29. 06:41:44
Bejegyzés: Így autózz Marokkóban!
m_and_m 2018.09.23. 08:41:16
Senki se ajánlja! Egy extrém kihívás részeként, versenytempóban talán, de senki más ne tervezzen így!
A két túra külön-külön 3-4 óra, de inkább 4-5. A két helyszín között 2 óra autóút, vagy egy igen ritkán járó hosszú komp.
Ráadásul, minek rohanni? Ez nem arról szól.
Bejegyzés: A kötelező látnivalók Norvégiában pár nap alatt
Alick 2018.09.22. 20:38:27
Bejegyzés: A kötelező látnivalók Norvégiában pár nap alatt
2018.09.22. 13:13:44
Ezért nem kötözködni akarok, de a bejegyzésed címével erősen vitatkoznék. Ha mindenáron a "kötelező" látnivalókat akarja megnézni valaki, akkor nem azokat a helyeket ajánlanám, amiket te. De minden annyira gyönyörűséges és az egész ország annyira fantasztikus, hogy ez tényleg szőrszálhasogatás.
Szóval inkább a fjordok közelében autóznék, ott több mindenbe "botlik" az ember és kisebb kitérőkkel több mindent meg lehet nézni.
Geiranger, Trollstigen például. És ami a legfantasztikusabb nap volt, az a Leardal és Aurland közti szakasz, ott van a Stegastein kilátó pl. Leardal egy kis falu, de én konkrétan elájultam, azt szeretném, hogy ha meghalok, ott szórják szét a hamvaimat, annak valami leírhatatlan atmoszférája van.
Bergenre mi egy napot szántunk, ott nem ájultam el annyira, bőven elég egy nap rá, hacsak nem akar valaki múzeumokba is menni vagy túrázni.
Szóval millió helyre el lehet menni, tényleg nehéz ajánlani bármit is, mert minden csodálatos.
Bejegyzés: A kötelező látnivalók Norvégiában pár nap alatt
Négyes_ 2018.09.21. 23:15:36
Bejegyzés: USA nyugati part körút látnivalói 15 nap alatt
dobik 2018.09.21. 18:15:41
Bejegyzés: USA nyugati part körút látnivalói 15 nap alatt
Stupid 2018.09.21. 18:14:19
Bejegyzés: USA nyugati part körút látnivalói 15 nap alatt
dobik 2018.09.21. 08:28:39
Bejegyzés: USA nyugati part körút látnivalói 15 nap alatt
Sequoyah 2018.09.20. 21:43:18
Csak par aprobb hozzafuznivalo:
- San Franciscora en mindenkepp tobb napot szannek, ez az egyik legjobb Amerikai varos, egyedi hangulattal, es rengeteg latvanyossaggal. LA-nel mindenkepp tobb ido jar neki.
- Grand Canyon ne csak "belefer"-jen, ez egy fo latvanyossaga a turanak. Bar ti masnap bepotoltatok, de ez nem opcionalis, hanem kotelezo elem:)
- Apro attervezessel az utolso ket nap sem kell hogy csak az autozasrol szoljon. Egyik-masik nemzeti park letudhato itt, vagy 66-os uton egy szakasz.
Bejegyzés: USA nyugati part körút látnivalói 15 nap alatt
2018.09.20. 20:06:19
Bejegyzés: 18+1 őszi kirándulás ötlet Magyarországon és szomszédainkban