UtazóBázis

A magyar utazóközösség

Adventi vásárok és kirándulások Európában

A bécsi adventi vásár a legközismertebb, de egyre több helyen olvashatunk szervezett, buszos utakról más adventi vásárokba, amelyek sokkal nyugisabbak és hangulatosabbak lehetnek, mint a bécsi. Többször voltam már a híres Rathausplatzon lévő vásárban és a nagy tömeg és sok szemét miatt nem igazán tetszett. Bécsben egyébként több helyen is tartanak vásárt, jóval kisebb és hangulatosabb a Schönbrunni kastély előtti parkban található vagy a Karlskirche melletti. A Stephanskirche mögött is találunk árusokat és az ide vezető sétálóutca is szépen fel van díszítve. 

Ha valami újra vágyunk és alacsonyabb árakra, bármelyik irányba elindulhatunk autóval, vonattal, busszal, szervezett utazásban, minden esetben szép vásárokat találunk. Egy napos, vagy egész hétvégi kirándulásként is megvalósítható úti célokat gyűjtöttünk össze, olyanokat, amelyek más látnivalókkal vagy programokkal is kombinálhatóak. Több fapados járattal is elutazhatunk egy decemberi hétvégére, úgy, hogy szabadságot sem kell kivennünk. A repjegyeket pedig novemberben érdemes vadászni. 

dsc_1552.JPG

Pozsony

Kombinálható a bécsi adventi vásárral, vagy megállhatunk Győrben is. Győrnek szép a belvárosa és a Rába Quelle Termálfürdőben lazíthatunk is.  

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lexikon SK (@lexikon_sk) által megosztott bejegyzés,


 Zágráb

A horvát főváros kellemes meglepetést okozott, tiszta, rendezett, sok parkjuk van. A pályaudvartól (itt parkolhatunk is)  indul a hatalmas Zrinjevac park, ez a vásár egyik helyszíne, a pályaudvar felőli végében találjuk a jégpályát. Vásári helyszín még az Európa tér és a vár. A várból csodás a kilátás a városra. A katedrális, a Jelacic tér és a Nemzeti Színház mind látványos helyszínek a városban. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

kw (@mysketchbookw) által megosztott bejegyzés,

 

Mariazell

Ha hegyek közé vágyunk és nem akarunk nagyon messzire autózni Magyarországról, a legjobb célpont Mariazell. A Bazilika előtti karácsonyi vásár nagyon hangulatos, legfőképpen este, kivilágítva. Ha inkább a természetet részesítjük előnyben, mint a városnézést, akkor itt a helyünk. Mariazell környékén is tudunk felvonózni, vagy a Gesause Nemzeti Parkot is felderíthetjük. Nagyobb eséllyel fogad itt fehér táj minket, mint Bécs közelében. Időjárástól függően az Ötschergraben is látványos túracélpont a vízeséseivel. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

mercurio80 (@mercurio80) által megosztott bejegyzés,

 

Graz

A város felderítésével és a vásározással akár két napot is eltölthetünk, de ha természetbe is vágyunk, útba ejthetjük a Rax-Alpokot és felvonóval és kis sétával eljuthatunk az Ottohaushoz, ahol ehetünk egy gőzgombócot.   

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Csáfordi Zoltán (@csafordizoltan) által megosztott bejegyzés,

 

Prága

Ryanairrel könnyen elérhető, az Óváros tér ad helyet a karácsonyi vásárnak. Azonban, ha több napot rá tudunk szánni az útra és autóval megyünk, érdemes megállni Telc városában, vagy megnézni Mikulov várát. Brno belvárosa is megér egy délutáni sétát. Ha pedig egy egész hetünk van decemberben, esetleg január elején, meg kell említenem a Cseh-Paradicsom sziklaképződményeit, ezek évszaktól függetlenül, mindig nagyon látványosak. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Orsat Stražičić (@ursus_actos_deviantartist) által megosztott bejegyzés,

 Igazán jó árú repjegyek közül válogathatunk itt.

Krakkó és Zakopáne

A Rynek Glólwny, Európa legnagyobb középkori főtere a helyszíne az adventi vásárnak. Ezen a téren található a Posztócsarnok, a Városháza, a Mária templom és rengeteg étterem és kávézó. Valamelyik toronyba érdemes felmásznunk, hogy rálássunk a térre és a vásári forgatagra. A krakkói kirándulás egybe köthető a zakopánei vásárral. Zakopáne sokkal kisebb, egy sétával a főutcán körülbelül mindent láttunk is belőle. Ezen kívül a fa templomot nézzük még meg mindenképpen és a városban bármerre érdemes sétálni, nagyon hangulatos fa házakat láthatunk, melyek nagy része fogadó, apartman, vagy szállodaként funkcionál. A környéken is érdemes kirándulni, felvonózni a Gubalowkára, vagy a Kasprovy csúcsra. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

James Mason (@jamesmason_photography) által megosztott bejegyzés,

 

Koppenhága

Ryanair Budapestről szerda és szombat kivételével minden nap jár. Két napba bőven belefér Koppenhága belvárosa a vásárral együtt, a hableány a parton és még át is vonatozhatunk Malmöbe. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Prettylittlesnaps (@prettylittlesnaps) által megosztott bejegyzés,

 Még jó áron találunk repjegyet decemberre itt.

Bruges

Brüsszelbe repülhetünk Wizzairrel és Ryanairrel is. Charleroi reptérről pedig vonatoznunk kell Brugesbe, útba esik Brüsszel is, így jó kis hétvégét lehet kerekíteni. A Wizzair péntekenként reggel és este is indít járatot, így szabadságot sem feltétlen kell kivennünk. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Shane Matthews (@shane.w.matthews) által megosztott bejegyzés,

Akciós repjegyeket pedig itt tudunk keresgélni.

Nürnberg

Ryanairrel olcsón eljuthatunk Nürnbergbe és itt is megoldható a pénteki oda- és vasárnapi hazaút. Az óváros nagyon hangulatos és gyalog is könnyen bejárható. Ezen kívül a Dokumentációs Múzeumot érdemes megnézni kívül-belül, ugyanis egy tó partján fekszik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

John Rizzuto (@johnrizzutophotog) által megosztott bejegyzés,

 

Bázel

Wizzairrel vagy Easyjettel tudunk ide eljutni, a repülő Mulhouseben tesz le. Ha időnk engedi, feltétlen ugorjunk át a franciaországi Colmarba, a belvárosa talán még Bázelénél is szebb. Ha természetbe vágyunk, jókat kirándulhatunk Bázel környékén is, de ha igazán szépet akarunk látni, legjobb ha a Stoos síközpontba látogatunk el. Ez vonattal is megközelíthető és sikló visz fel a hegytetőre, a panoráma pedig nem mindennapi. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Katt Juarez -Verneda (@katt_juver) által megosztott bejegyzés,

 Igazán jó árú repjegyek közül válogathatunk itt.

Belgrád

Ha még nem voltunk a szerb fővárosban korábban, megéri átugrani autóval vagy szervezett buszos utazás keretein belül. Ha saját szervezésben megyünk, akár Szegeden is megállhatunk és betérhetünk a Dóm előtti vásárba. A szabadkai piacon pedig folytathatjuk a karácsonyi ajándékok beszerzését.  

Eger

Eger belvárosát és a várat bármikor érdemes meglátogatni. A vár alatti sétáló utcán több éttermet is találunk, meglepően alacsony árakkal találkoztunk itt egy vacsora során az Arany Oroszlán étteremben. A Dobó-téren találjuk az adventi vásárt. Ha egy egész hétvégét töltünk Egerben, sétálhatunk egyet a Szalajka-völgyben, borozhatunk a Szépasszony-völgyben vagy Cserépfalun, esetleg a bogácsi pincesoron. Bogácson kipróbálhatjuk a termálfürdőt, vagy Demjénben a barlangfürdőt is.

Az Utazóbázis számára írta: Dobi Krisztina

Ha szeretnétek a facebookos utazó közösségünkhöz tartozni, csatlakozzatok közel negyvenezres csoportjainkhoz! Európai úti célokkal kapcsolatos bejegyzéseket az Utazás Európában csoportban találhattok, Európán túli utazások számára az Utazás a nagyvilágban csoportunkat ajánljuk. Még több érdekes beszámolót olvashattok honlapunkon, az Utazóbázison

A bejegyzés trackback címe:

https://utazobazis.blog.hu/api/trackback/id/tr6714334009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

UtazóBázis

Az Utazóbázis célja, hogy összehozza a magyar utazókat és egy honlapon gyűjtsön össze minden hasznos információt, beszámolót. Ez a honlap a három Facebook csoportunkat fogja össze.

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása