UtazóBázis

A magyar utazóközösség

18+1 őszi kirándulás ötlet Magyarországon és szomszédainkban

Rengeteg okot tudnánk felsorolni, hogy miért töltsünk ősszel minél több időt a természetben. A fák sárgás-vörösessé váló lombja, az őszi fények; a nap már nem éget, de a hideg, deres őszi reggeleken még mindig melenget. A ködös őszi táj különös hangulata, és az avarban gázolás feldobja az őszi napokat, feledteti a nyár vége miatt érzett szomorúságunkat. Ősszel két hosszú hétvégénk is lesz, ezeket használjuk ki, ne üljünk otthon! Aki megteheti, hogy hétköznap utazzon el, az még jobban járhat, mert a felkapott helyeken sem lesz tumultus. Láttunk már kígyózó sort a Rám-szakadéknál október 23.-án.

Összegyűjtöttünk pár úticélt, reméljük, mindenki talál kedvére valót!

1. Budai-hegység, Nagy-Kevély

Szép panorámákban gazdag túra a Kevélyek gerincén át, például Pilisborosjenőről indulva. Az Ezüst-Kevélyen át jutunk a Nagy-Kevély csúcsára, ezután leereszkedünk az "Egri-várhoz", majd a jellegzetes Teve-szikla mellett elhaladva érünk vissza Pilisborosjenőre. Nagy kedvencünk az egri vár itt épített másolata, amely helyszínéül szolgált az 1968-ban forgatott, Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagok című filmnek. Ez a kör könnyen teljesíthető, 7,3 kilométer hosszú, fél napot vesz igénybe. A túrát bővíthetjük az Oszoly csúcsával és a Dera-patak szurdokával is. 

p1070362.JPG

2. Visegrádi-hegység, Vadálló-kövek és a Prédikálószék

Budapestről, Újpest-Városkapu megállótól, a 880-as távolsági busszal könnyen elérhető Dömös. Szépsége miatt méltán a legismertebb útvonal a Dömös-Rám-szakadék- Rám-hegy, vagy Dömös-Vadálló-kövek, Prédikálószék szakasz. A Szentfa-kápolnától a Vadálló kövekig jó kis emelkedőt kell leküzdeni, aki ezt szeretné elkerülni, az választhatja a dömösi parkolóból induló, pirossal jelzett, széles és kényelmes utat is, ami egyből a Prédikálószékre visz, a Vadálló-kövek pedig tizenöt perces sétával érhetők el innen. Pilisszentlászlóról könnyebb, de hosszabb úton érhető el a Prédikálószék, vagy választhatunk egy eldugottabb panorámautat, a Spartacus-ösvényt, ami az újabb turistatérképeken már jelzett turistaútként szerepel.

42121225_10212592300218581_1420303482438549504_o.jpg

3. Pilis-tető, Boldog Özséb kilátó

A Két bükkfa nyeregtől vagy Pilisszántóról a panorámaúton könnyen elérhető a kilátó, utóbbi útvonal fárasztóbb a szintkülönbség miatt. Tizennégy kilométeres kört tehetünk, ha a Két bükkfa nyeregnél parkolunk, felmegyünk a kilátóhoz, majd a panorámaúton indulunk lefelé, de nem megyünk le Pilisszántóig, hanem előtte visszakanyarodunk a sárga plusszon a Két bükkfa nyereg irányába. 

http://parkerdo.hu/turizmus/latnivalok/boldog-ozseb-kilato/

11129945_10203994136909872_8911578190175731866_o.jpg

4. Cserhát,Salgó vár és Boszorkány-kő

Csodaszép dimbes-dombos vidék terül el a Börzsöny és Mátra között. Hollókőt és a várát mindenkinek látni kell egyszer, és ha már arra járunk, a 21-es úton haladva, Taron megnézhetjük a buddhista Sztúpát is. A környéken akár több napot is el lehet tölteni, annyi a látnivaló. Két, szép panorámát nyújtó kilátó a térségben a Tepke és a Karancs kilátó. A Salgó-várhoz is érdemes felmászni, útközben vulkanikus képződményeket, bazaltorgonákat is láthatunk. A Somoskői-várból pedig tiszta időben a Magas-Tátráig is ellátni. Ha körtúrát teszünk, a Boszorkány-kő  szikláiról is nézzünk ki!

http://www.salgovar.hu/Kezdolap.html

https://somoska-hrad-somoskoi-var.business.site/

1425205_10201242713686011_339814944_o.jpg

5. Mecsek, Óbánya-völgy

Sokszínű kirándulás helyszíne lehet a Mecsek is, minden szempontból. Eltölthetjük az időt Pécsett városnézéssel, ha pedig meguntuk az aszfaltkoptatást, kinézhetünk Tettye szikláihoz, avyg a Kis-Tubes kilátóhoz, hogy onnan csodáljuk a városra nyíló panorámát. A Mecsek elég nagy kiterjedésű, ha választanom kellene, a Zengőt emelném ki elsősorban, mégiscsak a hegység legmagasabb csúcsa, kilátóval a tetején. Másik nagyon szép rész az Óbányai völgy egy kis halastóval, a Ferde-vízeséssel és a Cigány-hegyi kilátóval. Gyerekekkel pedig tökéletes program lehet a Mecsek Extrém Kalandpark.

http://www.mecsextrem.hu/

12309515_10205200693313028_6389763776793066170_o.jpg

6. Mátra, Ágasvár

Budapestieknek egynapos kirándulás célpontja is lehet. Az ágasvári turistaházat egy kedves házaspár vezeti, érdemes betérni egy sztrapacskára. Megközelíthetjük Mátraszentistván felől, vagy Mátrakeresztesről a Csörgő patak szurdokán át. Az Ágasvár csúcsára meredek, de nem hosszú kaptató vezet a turistaháztól, de a kilátás miatt megéri leküzdeni!

http://www.agasvar.hu/

1398461_10200803324341552_103795789_o.jpg

7. Kőszeg és Sopron

Kőszeg belvárosa a Hősök kapujával és színes házaival egyik kedvenc városunk Magyarországon. Innen egy napra át is ugorhatunk Burgenlandba, megnézhetjük Fraknó és Léka várát, valamint Kismartont. Fraknó vára monumentális, egy dolomitsziklára épült, Burgenland jelképe és szinte tökéletes állapotban van. Léka vára a mellette lévő tó miatt is látványos. Jókat sétálhatunk a Soproni-hegységben, kinézhetünk a Károly-kilátóból és Írottkőt se hagyjuk ki! Két kastély is található erre, a nagycenki és a fertődi. Wellnesszelhetünk Bükfürdőn és tekerhetünk egyet a Fertő-tónál, ideális hosszúhétvégés program a térség.

dsc_1232.JPG

8. Balaton-felvidék

Ligetes táj a Balaton-felvidék, aki nem sűrű erdőre vágyik, hanem a nap melegére, dombtetőn piknikezésre, annak tökéletes célpont. Mindegy melyik tanúhegyre mászunk fel, gyönyörű körpanorámában lesz részünk. Csobáncon és Szigligeten várat is találunk, mindkettőből csodás a kilátás a tanúhegyekre és a Balatonra. A Szent-György-hegyi bazaltorgonák, a köveskáli ingókő és kőtenger, a monoszlói Hegyestű pedig a geológia kedvelői számára érdekes helyek. A Gulácsról és a Tóti-hegyről egyszerűen jó a kilátás, a Fekete-hegyről pedig belátni az egész Káli-medencét és a Hegyestűt.

http://www.szigligeti-var.hu/

22792539_10210332544846109_6354621918186054088_o.jpg

9. Börzsöny, Nagy-Hideg-hegy, Csóványos

A Börzsöny egy-, és többnapos úticélnak is tökéletes. Vadregényes táj, tiszta patakokkal és a már meghosszabbított útvonalú Nagybörzsönyi Erdei Vasúttal vár minket. Egyik legszebb túraútvonal a Királyrét-Nagy-Hideg-hegy-Csóványos szakasz, a felújított csóványosi kilátóban igazi világteteje érzésünk lehet. A Nagy-Hideg-hegyi turistaházban megpihenhetünk, ehetünk egy jót, erre szükségünk is lesz, mert elég kaptatós lesz az út a Csóványosig. Mellesleg a Csóványos a maga 939 méterével hazánk 20. legmagasabb csúcsa. Királyháza felől is indíthatjuk a csúcstámadást, ez a Nagy-Mánán át vezet, nagyon látványos út. Mindkét verzió egész napos túra, kb. 15-18km.

https://nagyhideghegy.hu/

p1020352.JPG

10. Gerecse, Öreg-kő, Nagy-Gete

Tömegközlekedve is könnyen megközelíthető Mogyorósbánya, Dorog, vagy Tokod. Ezekből a városokból pedig kedvünktől, időnktől és kondinktól függően könnyű, fél napos, vagy akár hosszú túrát is tehetünk az Öreg-kőn és a Nagy-Getén át, vagy akár a Gerecse-tetőre, csak turistatérkép legyen nálunk.

dsc_0166.JPG

11. Bükk-fennsík

A Bükköt a határtalan lehetőségek tárházának tartom, kisvonatozhatunk a Garadna-völgyben és Szilvásváradon, ehetünk pisztrángot, fürödhetünk Miskolc-Tapolcán és Bogácson, vagy akár Zsóry fürdőn is. Nemrég készült el az új libegő Lillafüreden, ahol amúgy csónakázhatunk is a Hámori-tón, a Palota szálló mögött megtalálhatjuk a Szinva vízesést és az Anna barlangot. Remek túraútvonal a Bükk-fennsík peremén végighúzódó híres kövek vonulata, a Cserepes-, Őr-, Pes-, Tar-, Három-kő. Ezeket Bánkútról vagy Bélapátfalváról is megközelíthetjük.

http://www.bankut.hu/

dsc_0095.JPG

12. Kis-Balaton, Kápolnapuszta

Gyerekek számára is szórakoztató program a kápolnapusztai bivalyrezervátum, ahol jó nagyot sétálhatunk és a bivalyokon kívül más állatok is laknak itt. Láttunk kecskéket, lovakat, ürgéket, csacsit és egy rókát is . A Kányavári szigeten pedig állatsimogató, kilátó és tanösvény is van, a szigetre pedig igazán különleges hídon átkelve jutunk be. 

http://bfnp.hu/hu/kapolnapusztai-bivalyrezervatum-kis-balaton

dsc_0204.JPG

13. Szlovák-paradicsom

Jókat kalandozhatunk a Szlovák paradicsomban; ha van legalább két napunk, az alap útvonalakat teljesíthetjük. Egyik a Hernád-áttörés, ez egész napot igényel, útközben a Klastorisko turistaháznál ehetünk egy sztrapacskát vagy ihatunk egy jó hideg radlert. A Suchá Belá szurdokra fél nap is elég. Ha több időnk van, felkereshetünk kevésbé ismert részeket is, mint pl. a Piecky és a Nagy-Sólyom völgy, vagy a Zejmár szurdok. Útközben akár a Szlovák paradicsom déli részén található Dedinky-tó vagy a Dobsinai jégbarlang is beiktatható. 

http://www.slovenskyraj.sk/

41951358_10212592300538589_4080155198180294656_o.jpg

14. Nagy-Fátra

A Nagy-és Kis-Fátra elnevezésében a jelzők megtévesztőek, ugyanis nem a hegyek magasságára utalnak, hanem a hegységek kiterjedésére. Szóval a Nagy-Fátra csúcsai alacsonyabbak, mint a Kis-Fátráé. A Nagy-Fátra Besztercebányától északra található, az alacsonyabb részeken sűrű erdőben kirándulhatunk, de ahogy feljebb érünk, füves tisztásokon, legelőkön ballaghatunk át, különleges hangulata van a tájnak...Nem kis szintemelkedést és távot kell legyűrnünk ahhoz, hogy felfűzzük egy körben a Majerova skala, Krizna és az Ostredok csúcsait. Így a legnagyobb kör 27km és kb. 1000m szintemelkedést tartalmaz (fel-le összesen), de kisebb köröket is megtehetünk és a csúcsokat több napra is eloszthatjuk. 

1015155_10200155546547512_1579245069_o.jpg

15. Erdély

Erdélyre minimum 3-4 napot szánjunk rá, de legjobb, ha egy egész hetet. Nem az a célpont, ahol a látnivalók közel vannak egymáshoz, persze bejárhatunk egy-egy tájegységet is alaposan; vagy tehetünk körutat legalább 2 szálláshelyet választva. Szerintünk a klasszikus erdélyi kör tökéletes kiindulópontja Szováta, szép helyen fekszik és a híres suvadással keletkezett Medve-tavat is körbe sétálhatjuk. Innen elkalandozhatunk a főbb látnivalókhoz, melyek a következők: a parajdi sóbánya, Farkaslaka (Tamási Áron sírja és szülőháza), Korond, Székelyudvarhely, Tusnádfürdő (Sólyom-kő), Csíkszereda, Csíksomlyó, Békás-szoros. Túrázhatunk az Egyes-kőre, a Gyilkos-tónál a Kis-Cohárdra és a Madarasi-Hargitára. Ha van még pár napunk a Szent Anna-tó környékét is felfedezhetjük.

p1080071.JPG

16. Medve-szurdok

Szuper hétvégi program lehet a Medve-szurdok túra, graz-i városnézéssel kombinálva. A Medve-szurdokban jelentős, 700m szintemelkedéssel és 2900 létrafokkal kell számolni. Lehet kisebb kört tenni és a szurdokból kiérve egyből visszafordulni a mixnitzi parkoló felé, azonban ha elszántak vagyunk, tovább mehetünk és felmászhatunk a Hochlantsch csúcsára (1722m). Útközben két kis hüttében, a Gasthaus zum Guten Hirten-ben és a Steirischer Jokl-ban is ehetünk-ihatunk, például gőzgombócot. Készüljünk apróval, mert fejenként 3,5 euró belépőt kell fizetnünk a szurdokban.

http://www.baerenschuetzklamm.at/web/

14556742_10207284734092745_9066766223535151409_o.jpg

17. Rax-Alpok 

Ide via-ferrátán is felmászhatunk, vagy egyszerűbben feljuthatunk, ha a felvonót választjuk. A Rax egy törpefenyőkkel, rétekkel borított fennsík, akár gyerekekkel is jókat lehet sétálni, napozni, az elszántabbak túrázhatnak egész a Heukuppéig. Több turistaház is található fent, a felvonó fenti állomásához legközelebb az Ottohaus esik.

https://www.raxalpe.com/de

484403_4925297806385_1268290505_n.jpg

18. Gyula és Szarvas

Tartalmas hosszú hétvégét tölthetünk el az Alföldön is. A Szarvasi arborétum csodaszép és vele szemben található a történelmi Magyarország közepén felállított szélmalom. Gyulán fürdőzhetünk a Várfürdőben, és megnézhetjük az Alföld egyetlen, teljes épségben fennmaradt gótikus téglavárát. A város nagyon hangulatos az élővíz csatornával, ezen lehet csónakázni is, vagy vacsorázni egy jót a partján lévő éttermek egyikében. Nem messze található Gyulától a Szabadkígyósi és a sokkal rozogább állapotú - de szerintem pont emiatt látványos - Széchenyi-Wenckheim Kastély.

https://www.visitgyula.com/

1909405_10201749561596892_1874791240_o_1.jpg

+1 Plitvicei tavak

A Plitvicei-tavakhoz minden évszakban érdemes ellátogatni! A nemzeti parkot egy nap alatt bejárhatjuk, a bejáratnál található térképen több útvonal is fel van tüntetve. A túra végén busszal juthatunk vissza a parkolókba (kettő is van), ennek árát a belépőjegy tartalmazza. Mivel Plitvice nincs közel, ha már nekiindulunk, érdemes útba ejteni Slunj kisvárosát a vízesései és vízimalmai miatt, és Zágrábot is! Zágráb tele van szép parkokkal, nagy terekkel, a várból pedig szép kilátás tárul elénk a városra.

dsc_1525.JPG

Az Utazóbázis számára írta és a fotókat készítette: Dobi Krisztina

A cikkben saját élményeinket gyűjtöttük össze, a teljesség igénye nélkül, a fotók is sajátok. További kirándulás tippeket a Facebook csoportunkban találtok: Utazás és túrázás a Kárpát-medencében csoportban

A bejegyzés trackback címe:

https://utazobazis.blog.hu/api/trackback/id/tr9414243815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.09.20. 20:06:19

Ez egy egészen korrekt lista. A Nagy-Fátrában a főgerinc mellett még nagyon szép az Ostra-Tlsta kör, ezek alacsonyabbak, de az Ostra talán a hegység legszebb hegye.

UtazóBázis

Az Utazóbázis célja, hogy összehozza a magyar utazókat és egy honlapon gyűjtsön össze minden hasznos információt, beszámolót. Ez a honlap a három Facebook csoportunkat fogja össze.

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása