UtazóBázis

A magyar utazóközösség

Untam a banánt, úgyhogy világgá mentem

2018. október 12. 17:35 - mirkofiam

És két hónap alatt körbejártam fél Európát.

Van az úgy, hogy az ember lába alól kifogy a talaj. Nem szeretem a közhelyeket, de mindegyikben van némi igazság,  például abban is, hogy hagyd el a komfort zónádat, mert ott kezdődnek a csodák, ahol átlépted a határt. Ezzel egy későbbi bejegyzésben fogok foglalkozni, egy fokkal komolyabban, mintha kedvenc brazil regényírónk következő eposzának részletét olvasnánk.

img_20180726_213146.jpegAtlanti Óceán. Le Petit Nice.

Szóval, van az úgy, hogy az embernek a komfort zónája is elfogy; ott ül egy langyos májusi éjszakán a konyhájában, egyedül, egy pohár bor társaságában, és azon morfondírozik, mit is ronthatott el az életben. A bor rossz tanácsadó, de azon a májusi éjszakán azt sugallta nekem, guglizzam meg, mi a teendő krónikus szívfájdalom és életkrízis esetén.

A gugli azt mondta: El Camino. Ezt forgattam magamban egy darabig, töprengtem..Aztán arra jutottam, most nem arra van szükségem, hogy 1200 kilométert gyalogoljak. Egyszer majd, talán, de nem most. Élményekre van szükségem, vidámságra, szép tájakra, új emberekre. Aki követi ezt az oldalt, attól valószínűleg nem áll távol a megoldásom: felmondtam a munkahelyemen, bepakoltam két hónapra a hátizsákomba, és egy szép júliusi reggelen felszálltam egy Berlinbe tartó buszra, a Népligetben.

 img_20180701_102743_1.jpegJúlius 1, Népliget

Életem legjobb döntése volt,

És akkor kicsit vissza az El Caminóra: ami vonzott benne, hogy meghatározott céllal mozog az ember valami felé. Csak úgy bolyongani, mert miért ne, menni A-ból B-be...riasztott a gondolat. Aztán maga a szó, hogy bolyongás, előhívta valahonnan a tudatalattim legmélyéről Odüsszeuszt. Ithaka! Kiáltottam fel. És meg is volt a végcél. Amúgy is, imádtam az Odüsszeiát -mea maxima culpa, tudom, sokaknak okozott az olvasmány kellemetlen perceket a gimnáziumban; de én nagyon szerettem.

img_20180828_131342.jpegVégállomás: Ithaka, a Senki Királysága. Valószínűleg ideköltözöm.

Így született meg az ötlet, hogy Ithakára megyek, dehát oda nem megy az ember csak úgy, egyenesen.

Végignéztem hát, ismerőseim és családtagjaim listáját: hol tudnék megszállni Európában, mert millióim nem voltak erre a világgámenős projektre. (egy pár helyen azért foglaltam szállást) Gyors mustra után össze is állt a menetrend:

Finnország-Berlin-Frankfurt-Barcelona-Bordeaux-Avignon-Francia Alpok... aztán valahogy Ithaka. Idáig voltam biztos az útvonalban, az Alpok után rögtönöztem. Ránéztem az útvonalra, és felvontam a fél szemöldökömet: Frankfurt és Barcelona marha messze van egymástól. A fent említett ok miatt szinte csak busszal közlekedtem, (a Flixbusnak van az interflix konstrukciója, gyakorlatilag ezzel oldottam meg a tekergést a kontinensen, és 200 euróból kijöttem.) Így beiktattam a kettő közé Lyont, ez volt az első hely életemben, ahol hostelben szálltam meg.

Minden állomáson történtek velem előre nem látható dolgok, de erről bővebben majd külön-külön cikkekben írok. A kedvencem ez volt:

vizilabda.jpgPózolj a magyar vízilabda-válogatottal. Vagyis egy részével. Barcelona, Vizes Európa bajnokság.

Avignonban nem volt szállásom ismerősnél, illetve nem is annyira maga a város volt a cél. Fel akartam fedezni Provence régiót, és úgy ítéltem meg, hogy levendulamezős kirándulásokhoz valószínűleg ez lesz a legjobb kiindulópont. Ebben igazam is lett, illetve mivel itt is hostelben szálltam meg, rengeteg új barátra tettem szert; végül az egyik legemlékezetesebb megállóm lett.

Az utolsó állomás, amiről biztosan tudtam, hogy lesz szállásom, és várnak, Les Deux Alpes volt. Nem város, csak egy síállomás. Miközben Európában hőhullám tombolt, én az Alpokban vacogtam. Ezúton is ajánlanám mindenkinek, jövő nyárra, aki menekülne a meleg elől, de nem tudja, hova.

img_20180811_172958_1.jpegKis alpesi patak. a vize úgy 14-15 fokos lehetett.

Itt terveztem meg az utam hátralévő részét, és kis szerencsével elég jó áron találtam szállást Ithakán, a bookingon keresztül. A végállomás volt az egyetlen hely, ahol tisztességes, polgári szállást foglaltam, olyat, mint a normális emberek. Már csak az volt a kérdés, augusztus 22-én, az Alpokban csücsülve, hogyan jutok 26-ára Ithakára. Rengeteg verzió volt, többek között az is, hogy Brindisiig elmegyek busszal, onnan meg kompozok, aztán teljesen véletlenül találtam egy repjegyet Pisából Kefalóniára, tíz kemény euróért. Kefalóniáról pedig napi háromszor megy komp Ithakára, így eszerint alakítottam az út további részét, ami tehát így nézett ki:

Grenoble-Milánó-Pisa-Kefalónia-Ithaka-Thessaloniki-Budapest.

Miért gondolom, hogy egyszer az életben mindenkinek meg kéne ejtenie egy ilyen túrát? Persze nem ugyanezzel az útvonallal. Tetszőlegessel.

Mert amikor távolkerülsz mindentől, amit ismersz, akkor saját magad számára is teljesen új dolgok derülnek ki; igen, saját magadról. Hogyan reagálsz helyzetekben, amik addig nem fordultak veled elő? Hogyan viszonyulnak hozzád az emberek? Számomra az egyik legnagyobb felismerés az volt, hogy az emberek alapvetően jók, és segíteni akarnak. Kefalóniára úgy érkeztem meg, hogy nem volt szállásom. Két napig a tengerparton terveztem aludni, végül is, jó idő van, zuhanyt is találtam, mi baj lehet. Pont bevackoltam volna alváshoz, amikor egy tizenöt éves forma fiú odajött hozzám, és megkérdezte, kell-e szállás. Mondtam, hogy nincs pénzem (addigra már tényleg nem nagyon volt). Erre ő azt mondta, nem baj, az apukája szerint egy fiatal hölgynek nem szabadna egyedül aludnia az utcán. És két éjszakára elszállásolt egy görög család, teljesen ingyen. Huszonhatodikán reggel, a házigazdám, Panayis, kivitt a buszhoz. Megölelt és azt mondta, bármikor mehetek, várnak szeretettel.

img_20180825_144940.jpegJón-tenger, Kefalónia, Argostoli

Az egész utamra jellemző volt, hogy véletlenszerűen elegyedtem szóba idegenekkel, pályaudvarokon, hostelekben, ismerősök ismerőseivel.  Megosztottuk egymással az élettörténetünket, és hozzáadtunk valamit egymáshoz. Két hónapnyi adok-kapok volt, és sokkal több mindennel tértem vissza, mint amivel elindultam. Hihetletlenül sokat tud segíteni, hogyha más emberek, akik más kultúrából jöttek, más élethelyzetben és életkorban vannak, elemzik a helyzetedet, és elmondják a véleményüket. Sok kicsi kockából összeáll a mozaik. Csak nyitottnak kell lenni, érdeklődőnek, és menni a flow-val. Keveset gondolkodni, a véletlenre bízni magunkat, és közben persze azért észnél lenni; csak addig engedni a spontaneitást, amíg pozitív irányba megy. Ez például egy olyan éjszaka volt, amikor jó ötletnek gondoltam Lyonban a pályaudvaron aludni. Jó volt, de ha hasonlóra vetemedtek, előbb azért nézzétek meg, van-e hangyaboly a közelben, ne járjatok úgy, mint én...

img_20180806_032752_1.jpegHotel ***** Lyon Perrache.

Nem mondom, hogy minden gondom elmúlt, mire visszaértem Pestre. Nem. De olyan sok mindent kaptam ettől a kéthónapos túrától, hogy mindenképpen megérte. Amellett, hogy lelkileg nagyon sokat adott az út, szeretném megosztani Veletek azt is, hogy mit láttam, hol jártam, mi volt finom, mit ajánlok. Többnyire helyiek mutatták meg nekem, hová szeretnek ők járni, mit találnak szépnek a saját házuk táján, de persze megnéztem a klasszikus turista látványosságokat is. A cikk sorozatnak ez az indítódarabja, a következőkben megírom, hol mi tetszett, mit szerettem, és mi az, amiről azt gondolom, egyszer mindenkinek látnia kéne.

És hogy mire jutottam? Arra, hogy ez az életforma sokkal közelebb áll hozzám, mint a nyolc órás irodai munka. Így gyors élet-átrendezés után, terveim szerint, világgá megyek– határozatlan időre. Aki elolvasná, milyen pszichoblabla kavargott a fejemben, miközben turistáskodtam az itt tudja elolvasni.

Sok más hasznos és érdekes infót találsz, közel negyvenezer fős Facebook csoportunkban: Utazás a nagyvilágban - magyar utazók, világjárók csoportja. és még több érdekes sztorit olvashatsz honlapunkon, az Utazóbázison.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://utazobazis.blog.hu/api/trackback/id/tr5014297733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Publikus Team 2018.10.13. 21:34:36

Szívesen megismernélek, hasonlóan járom a világot én is :)
utazaseuropaba.hu

mirkofiam 2018.10.14. 09:37:20

@Publikus Team: semmi akadálya :) de akkor beszéljünk privátban.